A Kotleba-féle ĽSNS képviselői nem fognak szavazni az alkotmánybíró-választáson, egyúttal visszahívták a jelöltek listájáról Radovan Hrádeket is, aki saját jelöltjük volt.

 

Lépésüket azzal indokolták, hogy az egész választást politizálták, és hogy pártjukat belerángatták mindenféle politikai játszmákban.

 

„Elutasítjuk, hogy bármilyen politikai párt képviselői a nevünkben beszéljenek arról, hogy mit teszünk, mit akarunk tenni, vagy épp ellenkezőleg, hogy mit nem fogunk tenni.

 

modnta Marian Kotleba pártelnök.

 hirdetes_810x300  

 

„Nem veszünk részt ebben a bohózatban”

 

tette hozzá.

 

Azzal, hogy Kotlebáék nem szavaznak, növelik annak esélyét is, hogy nem sikerül 18 jelöltet állítani, akik közül aztán Andrej Kiska választhatja ki, hogy kiket nevez ki.

 

A Kotlebákkal való pártközi egyeztetések kapcsán a koalíciós és ellenzéki képviselők is megszólaltak. A Most-Híd épp azzal indokolta a nyilvános szavazás szükségességét, mert feltételezhető volt a Smer és Kotlebáék háttéregyezsége.

 

„A Smer-SD akarhat titkos szavazást, de én nem akarom, hogy összekapcsoljanak az ĽSNS-szel”

 

nyilatkozta Bugár Béla.

 

Időközben Robert Fico a sajtónak nyilatkozva bejelentette, hogy visszalép az alkotmánybíró-jelöltségtől. Nyilatkozata közben többször is bírálta a Most-Hidat és Andrej Kiska államfőt.

 

Bukik a koalíció? Fico visszalépett az alkotmánybíró-jelöltségtől. Bugárt és Kiskát hibáztatja

 

hnonline.sk, Körkép.sk

 

Kapcsolódó tartalom:

 

Ma dönt a parlament az alkotmánybíró-jelöltekről

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!