A Médianéző Központ – immár hagyományosan – feldolgozta a legmeghatározóbb 120 nyomtatott és online nemzetközi sajtótermék Magyarországhoz kapcsolódó politikailag releváns megjelenéseit. A kutatás 18 országra, 15 nyelvterületre terjedt ki és a 2018. január 1. és 2018. december 31. közötti közléseket vizsgálta.

 

2018-ban a nemzetközi sajtó lényegesen többet foglalkozott hazánkkal, egy év alatt mintegy 13 százalékkal nőtt az egy sajtótermékre eső megjelenések száma, a legnagyobb érdeklődés értelemszerűen az országgyűlési választásokat övezte.

 

A világsajtó Magyarországgal szembeni elfogultsága gyakorlatilag nem változott, a kritikus hangvételű cikkek aránya nagyságrendjében haladja meg a kedvező megjelenésekét (36%-3%). Viszont az írások többsége értéksemlegesnek tekinthető (61%).

 

 hirdetes_810x300  

 

A legnagyobb figyelem Kelet-Közép-Európából irányult az országra, míg az ehhez képest kevesebb megjelenéssel rendelkező nyugati országok felületei jóval ellenségesebben léptek fel Magyarországgal szemben: a regionális médiumokban mindössze 19 százalék a negatív polaritású cikkek aránya, addig a nyugati sajtó 47 százalékban bírálta hazánkat. A legobjektívebben a V4-es országok számoltak be hazánkról (85% semleges megjelenés).

 

A 2018-as év nemzetközi sajtómegjelenéseit a kormány témái uralták (Soros, migráció, Ukrajna). A legsemlegesebb beszámolók egy jól körülhatárolható témában, a magyar-ukrán konfliktusban születtek, míg a legtöbb bírálat az általánosításra lehetőséget adó, megfoghatatlan illiberális/populista/autoriter-vádak formájában érte Magyarországot.

 

A legtöbbet szereplő politikus 2017-hez hasonlóan ismét Orbán Viktor volt, aki ezúttal több mint háromszor annyi megjelenést generált, mint az utána következő kilenc politikus együttvéve. A köztársasági elnök mellett további hét kormánypárti és két ellenzéki szereplő került fel a top10-es listára.

 

 

2018-ban a nyomtatott Der Standard (osztrák) és az online sme.sk (szlovák) foglalkozott legtöbbet Magyarországgal, a legkritikusabbnak pedig a Financial Times (brit) nyomtatott kiadása és a lemonde.fr (francia) online portál bizonyult. A legobjektívebb írásokkal a Lidové noviny (cseh) lapban találkozhattak az olvasók, az interneten pedig a tanjug.rs (szerb) közölte arányaiban a legtöbb semleges cikket.

 

A Médianéző Központ 18 ország1 120 nyomtatott és online médiumát szemlézi napi rendszerességgel és készít havi elemzéseket Magyarország nemzetközi médiaképéről. Jelen elemzés – az előző évekhez hasonlóan – a teljes 2018-as év nemzetközi megjelenéseinek áttekintését végzi el azt vizsgálva, hogy a különböző sajtótermékek hol, hány alkalommal és milyen kontextusban közöltek híreket Magyarországról.

 

 

Többet ír Magyarországról a nemzetközi sajtó

Az egy médiumra eső, Magyarországgal kapcsolatos megjelenések száma 2018-ban elérte a 114 írást, mely 20 százalékkal magasabb, mint 2017-ben, amikor 95 megjelenés jutott egy sajtótermékre. (2018-ban a vizsgált 120 médiumra 13658 Magyarországgal kapcsolatos megjelenés jutott, addig 2017-ben ez a szám, az akkor vizsgált 115 felület esetén 10966 volt).

 

Körkép.sk/sajtóhír

Megosztás:
Címkék: MÉDIANÉZŐ

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!