Nyitókép: CNN

Kevesebb mint 24 óra telt csak el Donald Trump bejelentésétől, miszerint újra indul az amerikai elnöki posztért, és már 24,8 millió dollárt sikerült összegyűjtenie saját választási kampányára.

 

Minderről a Republikánusok elnöke, Ronna McDaniel számolt be a Twitteren.

 

„Trump bejelentésének öröme túlnő minden eddigi lelkesedést az országban,” írta McDaniel, aki közzétette az eddig összegyűlt összeget is. „Köszönöm,” reagált Trump a republikánusok főnökének bejegyzésére.

 

 hirdetes_400x285  

Donald Trump 2020-ban újra indul az elnökségért

 

Az AP hírügynökség szerint a bejelentett összeg minden eddigi adomány-összeget felülmúl, és bőven meghaladja mindazt, amit a Demokraták saját szponzoraiktól 2018 első negyedévében összegyűjtöttek.

 

„Mindez azt az erőt jelzi, mely a jelenlegi elnököt övezi, és csak erősíti a demokraták félelmét, hogy nem lesz elég tőkéjük a Trumppal való harcra,” írta az AP.

 

Trump korábban már bejelentette, hogy március végén 48,7 millió dollár állt rendelkezésére az őt támogató bizottságok részéről. Ugyanezen idő alatt a Republikánus Párt további 34,7 millió dollár adományt gyűjtött össze, míg a demokratáknak április végéhez alig 7,5 millió dollárjuk volt, melyhez 6,2 millió dollár tartozás párosult.

 

A Bloomberg szerint aggályos a demokraták pénzügyi helyzete, a pártnak ugyanis komoly problémát jelent a szponzorok megszólítása. Mindez nagyban gyengíti jelöltjük esélyét a 2020 novemberében sorra kerülő elnökválasztáson.

 

Az idei év első négy hónapjában a Demokrata Párt többet költött, mint amennyit összegyűjtött, melyhez további 3 millió dollár kölcsönt vett fel. „Ezzel ellentétben a republikánusok csak gyűjtötték a pénzt,“ tette hozzá a Bloomberg.

 

A demokraták tartozásai főleg bankhitelből, kifizetetlen számlákból és egyéb kampány-kötelezettségekből állnak.

ČTK

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!