Nyitókép: cbs12.com

 

A repülők már a levegőben voltak, a hajók a vizen, Trump azonban az utolsó pillanatban mégis lefújta az Irán elleni válaszcsapást.

 

Csütörtökről péntekre virradó éjjel az USA válaszcsapást tervezett iráni célpontokra. A támadás válasz volt az iráni Revolúciós Gárda által lelőtt nagy értékű, RQ-4 Global Hawk típusú, 130 millió dollárba kerülő amerikai katonai drónra. Az irániak szerint a megsemmisítés iráni légtérben történt, ahol a szerkezet felderítő munkát végzett, és Teherán az ENSZ elé akarja vinni az ügyet. Az USA szerint a lelövés nemzetközi légtérben történt.

 

A támadást Trump rendelte el, de végül maga az amerikai elnök állította azt le, az utolsó pillanatban.

 hirdetes_810x300  

 

Amerika pénteken napfelkelte előtt támadásra készült. A repülőgépek már a levegőben voltak, a hajók elfoglalták a pozícióikat, de amikor megérkezett a parancs az akció leállításáról, még nem lőttek ki semmilyen lövedéket, idézi a New York Times saját forrását.

 

A Reuters szerint nem világos, hogy a támadás leállítása mögött mi áll. Trump meggondolhatta a dolgot, vagy közrejátszhat az amerikai kormányzat félelme is a logisztikai és stratégiai kérdésektől, amelyeket egy ilyen akció felvet.

 

A konfliktus hátteréről itt írtunk bővebben.

 

Nő a feszültség a közel keleten: Irán lelőtt egy amerikai drónt, az USA katonákat vezényel a térségbe

 

ČTK/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!