Nyitókép: fcdac.sk

 

Alig két és fél héttel az első Európa Liga selejtező mérkőzés előtt újabb kulcsjátékos távozik a DAC-tól. Herc után ezúttal a csapat kapitánya, Tomáš Huk távozik az együttestől.

 

A védő az aktuális lengyel bajnok, a Bajnokok Ligájában induló Plast Gliwicehez igazol.

 

Marin Ljubičič, Erik Pačinda, Bayo, Herc, Huk. Ez így már öt meghatározó játékos, DAC alapember, akik a közelmúltban távoztak az együttestől.

 hirdetes_810x300  

 

Világi Oszkár, valamint lányának partnere, a klubnál sportigazgatóként dolgozó Jan Van Daele csapatépítése tehát jelenleg  elég egyoldalú. Komoly távozókról ugyanis rendszeresen, de komoly érkezőkről egyelőre nem hallani. Ezek hiányában viszont inkább kiárusításról beszélhetünk.

 

Világi: Mától a bajnoki cím megszerzésére törekszünk

 

Mi több, úgy tudni, hogy Šatka és Kalmár Zsolt is nagyon közel áll ahhoz, hogy más csapatban folytassa.

 

A DAC az elmúlt szezonban a Fortuna-liga második helyén végzett. A magyar állam által anyagiakban, a város által egyéb módon, a szurkolók által pedig a lelátón komoly támogatást kapó klub tulajdonosa a bajnoki ezüstérem kapcsán bejelentette, hogy a cél a következő szezonban az előbbre lépés.

 

 

Kíváncsian várjuk az ehhez elengedhetetlen erősítéseket.

 

Olvasd el a csapat tulajdonosával készült korábbi interjúnkat:

 

„Célom, hogy bajnokok legyünk és jó csapatunk legyen” – Világi Oszkár a Körképnek nem csak a DAC-ról

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.