A Duna Televízió és a Hagyományok Háza meghosszabbította a Fölszállott a páva következő évadának jelentkezési határidejét: egy héttel tovább, június 30. éjfélig lehet beküldeni a pályázatokat. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóra idén a 6 és 14 év közötti korosztály jelentkezhet a Hagyományok Háza honlapjáról (www.hagyomanyokhaza.hu) és a www.folszallottapava.hu oldalról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyag (hang- vagy videófelvétel, továbbá fényképek) linkjeinek csatolásával.

 

Ez alapján egy szakmai zsűri hoz döntést arról, hogy mely produkciók mutatkozhatnak be a budapesti előválogatókon, ahonnan az út egyenesen az élő adásokba vezet. November és december folyamán ismét 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai, és 2019-ben ki lesz a nézők kedvence.

 

„Rengeteg új baráttal, kalanddal, élménnyel gazdagodik az ember a műsorban. Nagyon jó buli! A Páva óta egyre több helyre hívnak minket fellépni: eljutottunk olyan különleges helyekre is, mint Azerbajdzsán vagy Grúzia. Nagyon nagy élmény volt” – mesélték az első Fölszállott a páva gyerekévad győztesei, Haraszti Julcsi és Marcsi.

 

 hirdetes_400x285  

 A Fölszállott a páva tehetségkutató ezúttal is négy kategóriában várja a pályázatokat: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták, zenekarok és hangszeregyüttesek; táncos szólisták és táncospárok, valamint néptáncegyüttesek jelentkezhetnek.

 

A jelentkezéssel kapcsolatban további információ a www.folszallottapava.hu oldalon érhető el, a facebook.com/folszallottapava oldalon pedig további meglepetések, például az elmúlt gyermek évadok szereplőinek jótanácsai várják az érdeklődőket.

 

Körkép.sk/sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!