Nyitókép: teraz.sk

 

Nem született megegyezés a munkavállalók és a munkáltatók érdekvédelmi szervezetei között a jövő évi minimálbér nagyságát illetően. Míg a szakszervezeti vezetők a jelenlegi 520 euróról annak 635 euróra való emelését szorgalmazzák, a munkáltatók szerint egy ilyen nagy ugrás a gazdasági növekedés lassulása esetén visszavetheti a gazdaságot.

 

Az új minimálbér összegére így a szociálisügyi minisztérium tesz majd javaslatot a kormány számára

 

A szakszervezeti vezetők azzal érveltek, hogy a minimálbér összegét azért is lehet emelni, mert növekszik a munka hatékonysága.

 hirdetes_810x300  

 

„Uniós szinten a tagországokban érvényes minimálbérek nagyságát illetően Szlovákia hátulról a hetedik helyen szerepel. Ami a munka hatékonyságát illeti, Szlovákiában elértük az Uniós átlag 80 százalékát,”

 

jelentette ki Marián Magdoško, a KOVO elnöke.

 

A munkáltatók érdekvédelmi szervezete szerint nem szerencsés, ha a téma politikai alkuk tárgyává válik. Mint elmondták, fontos, hogy az emelés valós gazdasági teljesítményen alapuljon. Szerintük a túl nagy, egyszeri ugrás a minimálbérre kötött egyéb mutatók miatt komoly visszaesést és gondokat jelenthet a gazdaság számára és visszavetheti a foglalkoztatottságot is az országban.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!