Öt új járatot indít Budapestről a lengyel LOT légitársaság, Szöul mellett Prágába, Belgrádba, Stuttgartba és Szófiába is új járatok indulnak – jelentette be Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója szerdán Budapesten.

 

Magyarországról először válik elérhetővé Szöul közvetlen járaton, ennek nemcsak turisztikai, de gazdasági jelentősége is van a vezérigazgató szerint. A Boeing 787 Dreamlinerrel repült útvonalon hetente háromszor, kedden, pénteken és vasárnap közlekednek majd szeptember 22-től.

 

Rafal Milczarski közlése szerint a hosszútávú járat mellett újabb, úgynevezett ráhordó járatokat is indítanak a jövő márciusban induló nyári menetrendi időszakban. A LOT Prágába és Stuttgartba a hétvégét leszámítva naponta kettő, Szófiába és Belgrádba pedig a hét minden napján egy járatot közlekedtet.

 

 hirdetes_810x300  
Budapest, 2019. július 31.
Rafal Milczarski, a LOT lengyel légitársaság vezérigazgatója, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára (b-j) a légitársaság járatbejelentõ sajtótájékoztatója elõtt a Liszt Ferenc-repülõtéren 2019. július 31. A LOT Szöulba, Prágába, Belgrádba, Stuttgartba és Szófiába indít új járatokat Budapestrõl.
MTI/Máthé Zoltán

 

A szeptemberben elindítani tervezett brüsszeli és bukaresti járatokat a LOT jövő márciusra halasztotta a Boeing 737 MAX-okkal kapcsolatos repülési tilalom miatt, New Yorkba a téli menetrendben az eddigi négy helyett három járat közlekedik, majd nyártól naponta fognak repülni az amerikai metropoliszba, a chicagói járat pedig csak nyáron közlekedik majd.

 

A bővítés mellett a légitársaság három új Embraer E-Jet regionális gépet telepít a budapesti bázisra és 60 pilótát, valamint 150 légiutas-kísérőt vesz fel.

 

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a járat bejelentése is azt példázza: Magyarország egyre nagyobb súllyal van jelen Európa és a világ térképén.

 

Hozzátette: a világ folyamatos változásban van, új kívások jönnek, Magyarország ennek a folyamatnak a győztese akar lenni, ehhez pedig jó közlekedési kapcsolatok kellenek.

 

MTI

Megosztás:
Címkék: LOT Rafal Milczarski

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!