Magyarország hivatalosan az Akik maradtak című filmet jelöli a 2020-as Oscar-díjra.

 

Tóth Barnabás rendező filmje a második világháború utáni Budapesten játszódik, két főszereplője egy 42 éves nőgyógyász, Aladár (Hajduk Károly) és egy 16 éves páciense Klára (Szőke Abigél az első főszerepében).

 

 

 hirdetes_810x300  

Kettejük egymásra találása áll a viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által.

 

A filmet Magyarországon szeptember 19-én a miskolci Cinefesten mutatják be, majd egy héttel később országos moziforgalmazásban is.

 

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint az Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1. és 2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban.

 

A Filmakadémia áprilisban változtatta meg a korábban „idegennyelvű filmnek” nevezett kategória elnevezését „nemzetközi film” kategóriára, melybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, és nem angol nyelvű egészestés mozifilmek nevezhetők.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!