Zendülés miatt kilenc katalán függetlenségi vezetőt ítélt börtönre a spanyol legfelsőbb bíróság.

 

A hétfőn közzétett ítélet szerint a legmagasabb büntetést, 13 évet Oriol Junqueras, volt katalán elnökhelyettes kapta, akit közpénz hűtlen kezelésében is bűnösnek találtak. A többiek esetében is legkevesebb 9 év a kiszabott börtön.

Összesen tizenkét katalán vezető ellen indult per, közülük kilencen előzetes letartóztatásban vannak, többen csaknem már két éve. A vádeljárás az 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt indult ellenük.

 

A népszavazást évekig tartó készülődés előzte meg, a megtartásáról szóló döntést a katalán parlament az egységpárti ellenzék távollétében 2017. szeptember 6-án szavazta meg, Carles Puigdemont, a katalán kormány elnöke pedig október 1-rere hirdette ki.

 hirdetes_810x300  

 

Madrid szerint a népszavazás egyoldalú kiírása alkotmányellenes volt, hiszen az alkotmány biztosítja Spanyolország egységét, ezért minden erővel próbálták már előzetesen megakadályozni a lebonyolítását. Azzal érveltek, hogy a katalánok többsége is otthon maradna a referendum helyett. VI. Fülöp spanyol király azt mondta: a spanyol alkotmány megakadályozza, hogy önkényesen szétrobbantsák az országot, a madridi kormánnyal együtt pedig annak a többségnek a jogait védik, akik nem hallatják a hangjukat.

 

Miután a függetlenségpárti katalán vezetés mégis megtartotta a népszavazást, a Katalóniába vezényelt spanyol rendőrök összehangoltan próbálták megakadályozni, hogy le lehessen bonyolítani a referendumot: több helyen betörtek szavazóhelyiségekbe, urnákat vittek el, rohamrendőrök zárták el a bejáratokat.

 

A szavazáson végül a választók 42 százaléka vett részt, és 90 százalékuk az elszakadásra szavazott. Az eredményt sem a spanyol kormány, sem pedig az Európai Unió nem ismerte el, és bár azt várták tőle, hogy megteszi, Puigdemont október 10-én mégsem hirdette ki Katalónia függetlenségét, csak annyit mondott, megszerezték a jogot ahhoz, hogy saját országuk legyen.

 

Madrid október 21-én kezdeményezte a katalán vezetés leváltását, és előrehozott választásokat akart kiírni. Egy ideig úgy tűnt, hogy a katalán vezetés Madridot megelőzve előrehozott választásokat ír ki december végére, de ez végül nem történt meg, ehelyett az elszakadáspártiak október 27-én a katalán parlamentben megszavazták Katalónia függetlenségének kikiáltását. Alig egy órával később a spanyol szenátus elfogadta a madridi kormány intézkedéscsomagját, ami felfüggesztette a katalán kormányt és előrehozott választásokat ír ki, 2017. október 28-án pedig a madridi kormány Katalónia autonómiáját is felfüggesztette.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!