Nyitókép: borsod24.com

 

A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő.

 

A magyar gazdaság az első fél évben a tavalyival megegyező, kiugró mértékben, 5,1 százalékkal bővült. Ez az ütem az EU-ban eddig a leggyorsabb, mintegy háromszorosa az átlagnak. A harmadik negyedév is jól kezdődött júliusban, de ezt augusztusban az iparban és az építőiparban is látványos lassulás követte, és az üzleti várakozások a következő hónapokra sem valószínűsítenek javulást – írja elemzésében a gazdaságkutató.

 

Május óta ugyanakkor az infláció is csökken – teszik hozzá -, szeptemberig csaknem 1 százalékponttal mérséklődött (a GKI várakozása 2019 végére 3,5, 2020 végére 3,3 százalék). Kedvező az államháztartás helyzete is, ugyanakkor a folyó fizetési mérleg 2018 után idén is deficites, a forint gyenge (az első kilenc hónapban 323,1 forint volt az átlagos euróárfolyam, idén 325, jövőre 335 forintra számítanak a tavalyi 318,9 forint után).

 hirdetes_810x300  

 

A folyó fizetési mérleg tavaly – kilenc év után – újra deficites lett, s ez a helyzet az idei első fél évben is. Ez a gazdaságkutató szerint kedvezőtlen, de egyelőre nem veszélyes tendencia, mivel a beáramló EU-támogatások a folyó fizetési és tőkemérleget minden bizonnyal még jövőre is többletessé teszik (2019-re 2 milliárd eurót, 2020-ra 1,5 milliárdot várnak). Ugyanakkor egy kis országban a tartósan fenntartható növekedés elképzelhetetlen exportorientáció nélkül – mutatnak rá.

 

A munkanélküliség feltehetőleg a második negyedévben, 3,3 százalékkal érte el  mélypontját, a harmadik negyedévi adat 3,5 százalék.

 

Közmunkások nélkül az idei első nyolc hónapban a vállalkozásoknál a keresetek 11,3 százalékkal, a költségvetési szektorban csak 5,8 százalékkal emelkedtek – mutat rá a GKI.

 

A gazdaságkutató prognózisa szerint a reálkeresetek idén átlagosan 7 százalékkal, jövőre 4-5 százalékkal emelkednek, ami a lakossági fogyasztás idén 4,5, jövőre 3,5 százalékos emelkedését alapozza meg.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.