Nyitókép: Válasz Online

 

Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban Maja Štampar Stipić bírótól. Az ítélet 10,5 év időmúlással is csak első fokú, valószínű, hogy fellebbezéssel folytatódik.

 

A bíró igazat adott a vádnak abban, hogy a felek megállapodást kötöttek, Sanader pénzért cserébe segíti a Mol és a horvát állam megállapodását. A magyar sajtó (kormányoldali és kormánykritikus egyaránt) azt írja, hogy a védők szerint ez az eljárás még elfogultabb és jogszerűtlenebb volt, mint az a korábbi, amit érvénytelenített a Horvát Alkotmánybíróság.

 

A Válasz Online hosszú, alapos oknyomozó cikkében bizonyítja, hogy a a horvátok durva koncepciós vádat fabrikáltak. Mint fogalmaznak, a Mol-vezér elleni ítélet egyben azt is jelenti, hogy létezhet olyan EU-tagállam, amelyben bizonyítékok nélkül szolgáltatnak „igazságot”.

 hirdetes_810x300  
A volt horvát kormányfőt azzal vádolja az ügyészség, hogy a Moltól 10 millió eurónyi kenőpénzt kapott, ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerzett az INA horvát olajipari cég felett, továbbá megállapodott a Mollal, miszerint az INA-ból kivonják a veszteséges gázágazatot.
Euronews/Válasz Online

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.