Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a pénzügyi fair play megsértéséért a következő két idényről kizárta az angol címvédő Manchester Cityt a Bajnokok Ligájából – számol be róla a Nemzeti Sport.

 

Mint az UEFA hivatalos állásfoglalásában szerepel, a szervezet elfogadta a Klubok Pénzügyi Kontrollját Végző Testülete (CFCB) által kiadott határozatot, ami a testület összefoglalóját tartalmazza a Manchester Cityvel kapcsolatban végzett vizsgálatról.

 

Az UEFA ezt követően arról határozott, hogy a soron következő két idényből, a 2020–2021-es, illetve a 2021–2022-es kiírásból kizárja az angol címvédőt, a Manchester City emellett 30 millió eurós pénzbüntetést kapott.

 

 hirdetes_400x285  

„A testület megvizsgálta a bizonyítékokat, s megállapította, hogy a Manchester City súlyosan megsértette az UEFA pénzügyi fair play szabályát azzal, hogy a 2012 és 2016 közötti szponzori bevételeinél a valósnál magasabb összeget tüntetett fel” – írja az uefa.com.

 

Nemzeti Sport

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!