6 nappal a parlamenti választások előtt Andrej Kiska korábbi államfő pártja bejelentette, hogy nem kívánnak részt venni meghívás esetén sem a Smerrel való esetleges koalíciós tárgyalásokon.

 

Andrej Kiska sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a közmédia egy héttel a választások előtt nem hívta meg azokat a pártokat, akik az utolsó felmérések előtt bent lesznek a parlamentben, ellenben ott voltak olyanok, akik bejutása igencsak kérdéses.

 

„A Smer győzelme esetén elutasítunk bármilyen koalíciós tárgyalásokra való meghívást. Jobb, ha nem is próbálkoznak velünk, és ugyanerre szólítjuk fel a többi ellenzéki pártot is. Mondjunk közösen nemet a Smernek!”

 

– fogalmazott Andrej Kiska.

 hirdetes_810x300  

 

A Za ľudí elnöke emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi választásokat követően is láttuk, hogy volt olyan párt, amelyik  kizárta ugyan a Smerrel való együttműködést, majd azonnal lepaktált Ficoékkal.

 

Mutassuk meg, hogy a demokratikus ellenzék tagjai készek az erős kormányzásra, és meg tudják mutatni az embereknek, hogy a demokráciának van értelme, a proteszt szavazásra pedig semmi szükség – tette hozzá.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!