Nyitókép: Facebook

 

Akinek pénze van, szinte bárhová bevásárolhatja magát alapon ezúttal is a Magyar Közösségi Összefogás leggyengébb láncszeme, a Magyar Fórum elnöke képviselte az MKÖ egészét a Markíza kereskedelmi televízió vasárnapi politikai vitaműsorában.

 

Simon ellenfele a pár napja még az MKÖ-t a magyarországi Publicus Intézeten keresztül gyengíteni igyekvő Most-Hídas kampányfőnök, Ravasz Ábel volt.

 

A két bukott politikus közül Ravasz elmondta, nagy kockázat a szlovákiai magyarság számára, hogy politikai képviselet nélkül maradtak a parlamentben.

 hirdetes_810x300  

 

Simon szerint ennek oka az MKÖ esetében, hogy szisztematikusan gyengítették őket a felmérésekben.

 

Ravasz Ábel válaszában, mintha mi sem történt volna, cinikusan csak annyit jegyzett meg, hogy március 1-jétől már nem azt kellene oldani ami volt, hanem azt, ami lesz. A Pátria rádió vasárnap délelőtti műsorában ugyanezt vetette kioktató hangnemben a nála jóval több szavazatot szerzett Bárdos Gyula (MKÖ listavezető) szemére.

 

A műsorvezető kérdésére a két párt jövőbeli lehetséges együttműködését illetően Simon Zsolt elmondta, bár nem tudni, hogy nyitottak a Most-Híd irányába is, ahol szintén vannak jó emberek. Hogy milyen mandátummal és kinek a nevében nyilatkozott, hogy  nem derült ki

 

„A párt vezetősége, melyet képviselsz, nem teljesítette a magyarok elvárásait a parlamentben”

 

– szólt a kritika.

 

A jövőbeli összefogás feltételei Ravasz Ábel szerint, hogy megőrizzék a multietnikusságot.

 

„A cigányok, szlovákok, ruszinok nem csak dísznek vannak”

 

–fogalmazott Ravasz.

 

Simon Zsolt szerint azonban az a gond, hogy a Most-Híd eladta magát a maffiakormánynak.

 

Ravasz szerint Simon Zsolt személyek konfliktusai akadályozhatják a jövőbeli összefogást.

 

Simon hozzátette, hogy ki kell értékelniük a Magyar Fórum, az Összefogás, az MKP és a Most-Híd választási eredményeit, hogy megtalálják a jövőbeli együttműködés lehetséges útját.

 

Ravasz Ábel figyelmeztetett arra, hogy Simon személyes konfliktusai nem jelenthetnek  akadályt a jövőben a két párt között, és meg kell egyezniük.

 

Simon szerint azonban az értékeken, és nem az ő személyén áll, vagy fog bukni a két párt közti együttműködés. Úgy fogalmazott, hogy gondot jelent, ha az emberek nem képesek értékek alapján megmutatni az embereknek, hogy őket képviselik.

 

„Nevén kell nevezni a dolgokat, és nem megsértődni. Ez csak akkor lehetséges,  ha tiszta vizet öntünk a pohárba” – mutatott rá Simon. Ravasz erre megismételte, hogy nem a tévutat jelentő múltat kell figyelni, hanem a jelent.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.