Nyitókép: Euronews

 

A török belügyminiszter szerint több mint hetvenezer migráns és menekült hagyta el az országot péntek óta, amikor Recep Tayyip Erdogan elnök bejelentette, hogy megnyitják az utat Európa felé a Törökországban menedéket talált több mint négymillió ember előtt. Egy, az AP hírügynökségnek nyilatkozó török férfi kameruni feleségével együtt kelt útra.

 

„Az élet nagyon nehéz itt, rossz a gazdasági helyzet, minden nagyon drága. Nem tudunk megélni, még ha van is munka, a fizetés olyan kevés, így megpróbálunk átjutni Görögországba”

 

– mondta.

A török elnök arra hivatkozva mondta fel az Európai Unióval kötött megállapodást a Szíria felől érkező menekültek visszatartásáról, hogy Törökország nem bírja tovább a rá nehezedő nyomást.

 hirdetes_400x285  

 

„Miután megnyitottuk a kapukat, sok telefont kaptam, hogy zárjuk be azokat – nyilatkozta Erdogan. – Azt válaszoltam, hogy kész, ennyi volt, a kapuk nyitva maradnak, mostantól nekik is viselniük kell a rájuk eső terhet.”

 

A hírügynökségek szerint a török-görög szárazföldi határon mindössze pár tucat illegális bevándorló juthatott át eddig, miután a térségben hadgyakorlatot hirdetett a görög hadsereg, és figyelmeztettek mindenkit, hogy éles lőszert is használnak.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.