Nyitókép: Facebook

 

A szlovák és a magyar hatóságok újra megnyitották a komáromi határátkelőt a két ország állampolgárai számára, így nem kell mintegy száz kilométert kerülniük a térségben élőknek – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggeli Facebook-bejegyzésében.

 

 

A minisztérium tájékoztatása alapján Szijjártó Péter csütörtökön videokonferencián egyeztetett osztrák, cseh és szlovák hivatali kollégáival. A magyar fél ennek keretében kezdeményezte Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszternél a komáromi határátkelő újbóli megnyitását. Ezt követően a rendőrfőkapitányok még az esti órákban megállapodtak, így péntek reggel hat órától újra közlekedhetnek a kishatárforgalom szabályai szerint a magyarok és a szlovákok Komáromnál.

 hirdetes_810x300  

 

Olvasóink visszajelzése alapján a határátlépés ezután is csak azok számára lehetséges, akik a 30 kilométeres határmenti sávban dolgoznak, vagy laknak.

 

Tegnapi cikkünkben arról számoltunk be, a szlovák rendőrség információi szerint a magyar fél kérésére maradt zárva a komáromi határátkelőhely. Egyben azt ígértük olvasóinknak, utánajárunk a témának. Tegnap még nem kaptunk érdemi választ kérdésünkre, ma már azonban maga a külgazdasági- és külügyminiszter jelentette be a helyzet rendezését.

 

Szlovákia szerint a magyar fél kérésére marad zárva a komáromi határátkelőhely. Tényleg?

 

A mai nappal tehát rendeződött a kérdés a komáromiak és a vonzáskörzetben élők számára a határ 30 kilométerig terjedő sávjában.

 

MTI/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!