Nyitókép: livescience.com

 

A koncepciót kidolgozó NASA-mérnök szerint a holdi teleszkóppal olyan megfigyeléseket végezhetnének, amik a Földről kivitelezhetetlenek.

 

Bár a NASA figyelmét is elsősorban a koronavírus-járvány köti le, mérnökei eközben is új megoldásokon és izgalmas küldetéseken törik a fejüket. Így született meg a holdi távcső koncepciója is, amelyet egy Saptarshi Bandyopadhyay nevű NASA-alkalmazott dolgozott ki. A terv lényege egy olyan teleszkóp üzembe helyezése, amelyet nem a Földről vagy az űrből működtetnének, hanem a Holdról – írta a Live Science-re hivatkozva a HVG.

A Lunar Crater Radio Telescope (LCRT) nevű fejlesztés telepítéséhez mindenekelőtt egy hatalmas kráterre lenne szükség az égitesten, ahova a távcsövet helyezhetik, mivel a szerkezet – a jelenlegi tervek alapján – legalább 1 kilométer átmérőjű lenne. Az ötletet kidolgozó mérnök szerint a holdi teleszkóp emberi kezelés nélkül működne, így lényegesen több pénzt takaríthatna meg a NASA.

Kép forrása: livescience.com

A tervezés igen korai szakaszban jár, és még azt sem tudni, van-e olyan kráter a Holdon, amely be tudna fogadni egy ekkora műszert. A távcsövet valahogy ráadásul rögzíteni is kellene, de ezt a szakember szerint a holdjárók is meg tudnák oldani. Bandyopadhyay úgy vélekedett, hogy a teleszkóp négy pontjához dróthuzalokat lehetne erősíteni, ezek végét szorítanák le a távirányítású eszközökkel.

 hirdetes_400x285  

A távcső megépítését azért szorgalmazza a mérnök és csapata, mert bizonyos vizsgálatokat nem lehet elvégezni a Földről. Emellett a versenyszellem is élteti őket: Kína és Hollandia már telepített egy-egy kisebb távcsövet a Hold túlsó oldalán. Az LCRT-re még nem adott engedélyt a NASA, ez még tehát várat magára. És persze úgy is dönthetnek, hogy semmi nem lesz belőle – zárul a HVG cikke.

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!