Nyitókép: webnoviny.sk

 

Rogert Federer immár 20 éve a teniszvilág megkerülhetetlen szereplője. A 38 éves svájci játékos a koronavírus-járványt követő fokozatos könnyítések ellenére sem kezdte még meg a teljes körű edzéseket, mivel nem látja értelmét.

 

Elégedett a kondíciójával

 

 „Elégedett vagyok a kondíciómmal, és úgy látom, még sokáig fog tartani, amíg újraindulnak a versenyek. Fontos, hogy a szünetet mentálisan is megéljük, hiszen előtte nagyon sokat játszottunk,“

 

 hirdetes_810x300  

nyilatkozta Federer.

 

Az ATP versenyek legkorábban augusztusban kezdődhetnek újra, de megkötések várhatók, például nézők nélkül.

 

„Nagyon nehéz lenne számomra nézők nélkül játszani nagy tornákon. Lehet üres stadionokban teniszezni, de remélem, hogy visszatérhetünk a normális kerékvágásba, Inkább megvárnám, amíg eljön ennek az ideje, hogy legalább a lelátók fele vagy harmada megteljen“

 

– tette hozzá Federer.

 

A svájci versenyző a koronavírus-járvány kitörése óta már egy millió eurót ajánlott fel jótékonysági célokra. Például nehéz helyzetben levő teniszezők számára, vagy az éhező afrikai gyermekeknek.

 

Federer úgy látja, hogy ha eljön az idő, fizikailag és mentálisan kifihenve gyorsan vissza fog tudni térni a megszokott versenytempóba.

 

„Ha világos céljaim lesznek, melyekre edzhetek, újrakezdem a felkészülést és szupermotiváltan térek vissza”

 

– zárta a világhírű sportoló.

 

Webnoviny.sk

Megosztás:
Címkék: Roger Federer tenisz

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!