Nyitókép: MTI

Az Országgyűlés elnöke szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy „soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni”. Kövér László ezt pénteken mondta a Magyar Művészeti Akadémia budapesti emlékülésén.

 

A házelnök Jankovics Marcell Trianon című tárlatának megnyitóján, a Pesti Vigadóban tartott eseményen kiemelte: 1990 után harminc évvel a felénél jár az ország annak a mentalitásváltásnak, amely a tanuljunk meg kicsik lenni helyett a „tanuljunk meg önmagunk lenni, és a merjünk nagyot álmodni gondolatát teszi a közösségi cselekvés vezérfonalává”.

 

Kövér László beszédében hangsúlyozta: az elmúlt száz esztendőből 55 éven keresztül nemzetellenes vagy a nemzet iránt közömbös politika gyakorolta a főhatalmat Magyarországon, csak 45 esztendő adatott eddig a nemzeti politikának, hogy kormányzati eszközökkel éljen. Hozzátette: Trianon óta nemcsak a nemzet egyharmada van kisebbségben a külhonban, hanem Magyarországon még mindig kisebbségben van a nemzeti politika is.

 

 hirdetes_400x285  

 „A nemzet történelmi emelkedése vagy zuhanása mindig a szellemiekben kezdődik, a politikában folytatódik, és legvégül mindig egyértelműen a honvédelemben teljesedik ki, mindig fehéren vagy feketén, mindig mellébeszélés nélkül”

 

– szögezte le az Országgyűlés elnöke.

 

A politikus kitért arra, hogy a magyarság történelmében többször szenvedett elkerülhetőnek látszó, mégis tragikus következményekkel járó vereségeket – Muhi, Mohács, Majtény, Világos -, de ezen helyzetekben korábban soha nem volt olyan cselekvésképtelen állapotban, mint Trianon küszöbén, 1918 őszétől 1919 őszéig. Mint mondta, erre az időszakra teljesedett ki a magyar önvédelmi képesség szétzilálása.

 

„Ilyen körülmények között szakadt elődeink nyakába az első világháború, Károlyi és páholytársai elévülhetetlen haza- és nemzetárulása, utánuk pedig a bolsevik terrorbanda tobzódása”

 

– fogalmazott.
MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!