Nyitókép: fcdac.sk

 

A 2019/2020-as „korona“ szezonban összesen 35 vezetőedző cserélődött ki a szlovák első ligás futballkluboknál.

 

Csak egyetlen csapatnál, a Rózsahegynél maradt ugyanaz a klubedző, Ján Haspra, akivel kezdték az idényt.

 

A legtöbb, összesen öt alkalommal Nyitrán váltottak vezetőedzőt. A bajnok Slovan és a DAC egyaránt a harmadik edzőt fogyasztja.

 hirdetes_400x285  

 

Az első edzőváltás Zsolnán történt, ahol Jaroslav Kentoš helyére, aki az U21-es válogatott élére távozott, Pavol Staňo érkezett.

 

Dunaszerdahelyen a temperamentumos német, Peter Hyballa másfél évig ülhetett a kispadon. Helyére a portugál Heldera Cristovao érkezett, akit alig négy mérkőzés után cserélt le Világi Oszkár. A sárga-kékeket azóta a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck irányítja.

 

A bajnok pozsonyi Slovannál Martin Ševela kezdte a munkát, akit BL-előselejtezőben való csúfos vereség után rúgtak ki. Az utána érkező szerb Vladimír Radenkovič helyére ifj. Ján Kozák érkezett, aki bajnoki címig vezette az égszínkékeket.

 

Az első osztályú klubok kispadja nem egy életbiztosítás. Ezt bizonyítja a többi csapatnál történt edzőkeringő is. Nagymihályban és Nagyszombatban 2-2, a kisesés ellen küzdő csapatoknál összesen 20 esetben cserélődött a vezetőedző.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!