Nyitókép: pluska.sk

 

Az utóbbi időben a hitelességéből sokat vesztett Focus ügynökség ezúttal a Most-Híd felkérésére próbálta meg befolyásolni a felvidéki magyar közvéleményt.

 

Az MKP szombati tisztújító kongresszusa előtt két nappal Rigó Konrád, a Most-Híd egyik alelnökének tollából került szétküldésre az a sajtóhír, melynek elsődleges címzettjei az MKP kongresszusának küldöttei.

 

Őry már lefeküdt

 hirdetes_810x300  

 

A Focus-felmérésének eredményébe csomagolt vegyespárti óhaj nem kevesebbet próbál lenyomni a felvidéki magyarok torkán, mint hogy a többség a magyar pártok együttműködését szeretné.

 

Értsd, pontosan azt, amiben Őry Péter (MKP) és Solymos László (Most-Híd), valamint a gazdasági holdudvar már korábban megegyezett. A két párt paktumának elérését. Megkerülve az Összefogást, vagy épp az alulról építkező Új Egység Mozgalom bázisát. Ehhez már csak Őry Péter megválasztására lenne szükség, amire a jelenlegi erőviszonyok ismeretében nincs sok esély. Pontosan azért, mert az MKP egészséges kemény magja átlát a szitán, és nem szeretné visszahozni a bugári éra keserű tapasztalatait.

 

Még akkor sem, ha maga Őry, aki leginkább a Most-Híd elnökjelöltjének tekinthető, vagy éppen a bukott Menyhárt József már behódolt az oligarcháknak.

 

Focus-felmérés fenntartásokkal

 

Ilyen tekintetben igencsak fenntartásokkal kell kezelnünk a Focus (egyébként igencsak szűkszavú) eredményét, miszerint a felvidéki magyarok 73 százaléka szeretné a pártegyesülést és a közös választási listát. Milyen értékek, milyen elvek mentén? Erről semmi közelebbit nem tudni.

 

E nélkül így az egész csak az Őry-Solymos vonal hatalomátmentését szolgálná.

 

A felmérés érdekesebb eredménye azonban, hogy a Most-Híd által megrendelt közvélemény-kutatás is kénytelen volt konstatatálni, hogy jelenleg Berényi József a legnépszerűbb felvidéki magyar politikus. Nem Bugár, nem Őry, nem Menyhárt, vagy Csáky.

 

Fájó beismerés

 

Persze, hogy a megrendelő elképzelése is ki legyen elégítve, a Rigó Konrád által jegyzett sajtóhír azt is sietve leszögezi, hogy Berényi mögött (57 százalék) természetesen Solymos László (55 százalék) a második legnépszerűbb felvidéki magyar közéleti szereplő.

 

Ennyit a pénzért vett felmérések hitelességéről, melyet, ha esetleg ellenőrizni szeretnénk, netán részleteiben vizsgálni mondjuk a Focus honlapján vagy máshol, hiába keresnénk.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.