Nyitókép: teraz.sk

 

Akár 60 ezer munkahely is megszűnhet Szlovákiában augusztus, szeptember folyamán, ha a kormány nem növeli az állami segítséget. Erre a legnagyobb munkáltatókat tömörítő Klub 500 képviselői figyelmeztettek keddi sajtótájékoztatójukon.

 

A szövetség arra kéri Igor Matovič miniszterelnököt, hogy ne akadályozza, a munkahelyek megőrzésére irányuló intézkedéseket.

 

„Az ország a legnagyobb válságban van a második világháború óta, a vállalatoknák pedig lassan elfogy a levegő,“

 

 hirdetes_400x285  

– figyelmeztetett a Klub 500.

 

Mint elmondták, csak a saját tagjaik között (több mint 30 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak) 5000 munkahely van veszélyben, ami a munkahelyek több mint 15 százaléka.

 

Vladimír Soták, a Klub 500 elnöke elmondta, hogy az állami támogatás mértéke jelenleg 11 és 35 százalék közötti a valós személyi költségeknek, ami nem fedezi a kötelező egészségbiztosítási és szociális biztosítóba irányuló járulékok mértékét sem. Ismételten ezért arra kérte a kormányt és Matovič kormányfőt, hogy emelje a duplájára az állami kompenzáció maximális mértékét, mely így 1100 euró lehetne alkalmazottanként, illetve tegye lehetővé a járulékok utólagos befizetését a válság kirobbanása óta.

 

A Klub 500 elmondta, hogy az EU mintegy 5 milliárd eurót hagyott jóvá Szlovákiának a munkahelyek megőrzése céljából.

 

„Míg a nyugati országokban a kormányok több ezer eurót irányoztak elő egy-egy munkahelyre, addig Szlovákiában kevesebb, mint 1000 eurót.“

 

Elmondásuk szerint az ország csak 500 millió eurót használt fel a pénzcsomagból, ami alig 91 euró egy-egy munkahelyre.

 

„Hiába kommunikálunk már hónapok óta, nem a minisztériumokkal van a gond, hanem a kormányfővel,“

 

– kritizálta Soták Igor Matovič lépéseit, aki szerinte azt gondolja, hogy az egész ország az övé.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!