Nyitókép: hirado.hu

 

„Képzeljék csak el, milyen érzés nekem, afroamerikainak tudni azt, hogy az őseim részt vettek e kongresszus felépítésében, és mégis, még mindig vannak itt olyan szobrok, amelyeket az őseimet rabszolgasorba taszítóknak emeltek” – fogalmazott a szavazás előtt elmondott rövid beszédében Karen Bass kaliforniai demokrata párti képviselő, a kongresszus fekete caucusának (képviselői lobbicsoportjának) vezetője.

 

A politikus megjegyezte: külön örömmel tölti el őt, hogy a szavazásra kevesebb mint egy héttel a georgiai John Lewis képviselő halála után került sor. A 80 esztendősen elhunyt Lewis elismert polgárjogi harcos volt, aki 1963-ban beszédet mondott a Washingtonban tartott híres polgárjogi meneten is. Azt hiszem, nagyon is helyes, hogy ezt a szavazást Lewis képviselő tiszteletére is tartottuk – fogalmazott Bass.

 

A konföderációs személyiségek szobrainak eltávolítása a díszcsarnokból kétpárti támogatást élvezett, igaz, a republikánusok megosztottak voltak a kérdésben. Két vezető republikánus képviselő, Kevin McCarthy, aki egyben a republikánus frakció vezetője is, valamint Steve Scalise, louisianai politikus megszavazta a törvényt, míg Liz Cheney, wyomingi képviselő ellene voksolt.

 hirdetes_810x300  

 

A szerdán este elfogadott törvény értelmében 11 konföderációs személyiség – köztük Robert Lee tábornok, a konföderációs seregek vezetője és Rogert Taney, az alkotmánybíróság egykori elnöke – szobrát távolítják el. Vagy a Capitolium egy másik termében helyezik el, vagy átadják őket a Smithsonian Múzeumnak.

 

A konföderáció az amerikai polgárháború (1861–1865) időszakában a rabszolgatartó déli államok szövetsége volt, és sok amerikai számára ma is a rabszolgatartó korszak jelképe. A konföderációs szobrok eltávolításának igénye a Minneapolisban rendőri erőszak következtében meghalt George Floyd halála után vetődött fel az amerikai politikai és társadalmi életben. A rendőri erőszak ellen tüntető tömegek szerte az Egyesült Államokban a konföderációs szobrok eltávolítását is követelték, és sok helyütt meg is rongálták e korszak szobrait és emlékműveit.

 

Hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.