Nyitókép: 24newshd.tv

 

A vámügyőrség elmondása szerint a konténerek használt matracok, szőnyegek, lábtörlők mellett egészségügyi hulladékot is tartalmaztak.

 

Srí Lanka 21 nagy hajókonténernyi mennyiségű, az országba illegálisan behozott szemetet küldött vissza Nagy-Britanniába, tájékoztatott a helyi vámhatóság. A srí-lankai kormány szerint a veszélyes szállítmány törvénytelen módon került az országba.

 

Az összesen 260 tonnányi szemét 2017 szeptembere és 2018 márciusa között érkezett a főváros, Kolombo kikötőjébe. Srí Lanka szombaton indította vissza a szállítmány első részét.

 hirdetes_810x300  

 

A hivatalos jelentések szerint a hulladékok között halottasházból származó, hamvasztás utáni emberi maradványok is voltak. Srí Lanka várhatóan további 239 konténert is visszaküld, melynek már intézik a hivatalos papírjait.

 

Srí Lanka nem az első ország, mely így jár el gazdag nyugat-európai országokkal szemben, akiket azzal vádolnak, hogy szeméttelepnek használják a szegényebb államokat.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.