Nyitókép: pulispace.com

 

A Puli Space Technologies szeretné, ha az Aranycsapat emléke az idők végezetéig fennmaradna, ezért a róluk szóló információkat – egy időkapszulába zárva – a Holdra vinnék, számol be róla a HVG.

 

A NASA CLPS (Commercial Lunar Payload Services) programja révén hamarosan magáncégek által fejlesztett leszállóegységek indulnak a Holdra, az eszközök pedig nemcsak tudományos rakományt visznek magukkal, hanem kulturális-művészeti projekteket, képet, verset és zenét, valamint időkapszulákat. E projekt részese kíván lenni a Puli Space Technologies magyar űrvállalat is, amely egy úgynevezett Téridő plakettet szeretne eljuttatna a szomszédos égitestre.

 

A Téridő plakett egyfajta gyűjtemény: keramikus mikrofilmeket, illetve ennek alumínium másolatait tartalmazza, rajta több ezer oldalnyi szöveggel. Ez utóbbiakat Hold-jegyzeteknek keresztelte el a Puli, amely úgy tervezi, hogy az Aranycsapatnak is készít ilyet. A jegyzeteken egyenként kétezer karakterben mutatnák be a legendás tizenegy fontosabb mérkőzéseit, edzőit és a játékosokat. A munkában a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és az Aranycsapat Testület is részt vesz.

 hirdetes_810x300  

 

 

A Hold-jegyzetek egyik részét a Memory of Mankind (MOM) nevű időkapszulában helyezik el, Európa legrégebbi sóbányájának mélyén, Hallstattban. Az alumínium Téridő plakett viszont a NASA 11 tudományos műszerével együtt a Holdig utazna. Ebben az Astrobotic cég Peregrine nevű leszállóegysége nyújt segítséget.

 

“A mérnökök, tudósok nem csak a műszaki/tudományos feladatok megoldásán dolgoznak, ugyanúgy szeretnek olvasni, filmet nézni, zenélni vagy kiállításra menni, a történelemmel foglalkozni, mint bárki más. Ezért is dolgozunk holdjárónk és NASA-díjnyertes vízszimatoló szenzorunk fejlesztése és Holdra juttatása mellett egyedi időkapszula projektünkön, és biztos vagyok benne, hogy a Téridő plakett sikere hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarország is beléphessen azon országok nagyon szűk csoportjába, akik képesek egy másik égitest elérésére, és részt vehetnek a Hold erőforrásainak hasznosításában, egy új, innovációra építő gazdaság kialakításában”

 

– fogalmazott Pacher Tibor, a Puli Space vezetője.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.