Nyitókép: teraz.sk

 

Jacinda Ardern kormányfő hétfőn bejelentette, hogy a szigetország ismét legyőzte a COVID-19-et. Új-Zélandon egyúttal könnyítenek a szigorú megelőző intézkedéseken.

 

Az országban március végén úgy gondolták, sikerült megállítaniuk a koronavírus terjedését. Az egész országra kiterjedő karantén (lockdown) eredményes volt, hiszen 102 napon keresztül megállt a vírus közösségi terjedése.

 

Augusztusban azonban Aucklandban újabb helyi járványgóc alakult ki, melynek következtében három hétig teljes karantént vezettek be a másfél milliós városban.

 hirdetes_810x300  

 

Ezt követően érkezett a mostani bejelentés, miután kiderült, hogy 12 napja egyetlen új fertőzést sem jelentettek. Ardern örömmel konstatálhatta, hogy az epidemiológiai helyzet teljes ellenőrzés alatt van, melyhez a kormányfő gratulált a lakosságnak.

 

„Aucklannd és Új-Zéland lakossága betartotta az intézkedéseket, melyek immár másodszor bizonyultak hatékonynak, így ismét legyőztük a vírust,”

 

jelentette ki a kormányfő.

 

Auckand szerdától a legenyhébb járványügyi fokozatba kerül, melyben egy ideje már egész Új-Zéland is volt. Ennek köszönhetően már engedélyezett a csoportosulás, és sportrendezvényeket is tarthatnak tömött lelátók előtt.

 

Az ötmilliós Új-Zálandon eddig alig 1900 fertőzést jelentettek, a COVID-19 betegségben 25-en haltak meg. Az országban hétfőn 40 aktív eset volt.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.