Nyitókép: hvg.hu

 

Az amerikai képviselőház több mint egy éven át tartó vizsgálata arra jutott, hogy a világ négy legnagyobb technológiai vállalata piaci erőfölényével visszaélve megfojtja maga körül a konkurenciát, számol be róla a HVG.

 

A kongresszus alsóházának igazságügyi bizottsága több mint egy éven át vizsgálta az Apple, a Google, a Facebook és az Amazon piaci magatartását, hogy pontosabb képet kapjon a vállalatok viselkedéséről. Egy 449 oldalas jelentésben foglalták össze, mire jutottak: a technológiai óriások monopol helyzetben vannak, és érdemes lenne őket feldarabolni annak érdekében, hogy a versenytársak is életben tudjanak maradni a piacon.

 

A vizsgálóbizottság jelentése szerint a vállalatok olyan mértékben uralják a saját piacukat – a Facebook a közösségi oldalakét, a Google az online keresők és az online hirdetésekét, az Apple pedig a mobilos operációs rendszerekét –, hogy az már lehetővé teszi számukra, hogy visszaéljenek az erőfölényükkel. A képviselők szerint túlárazott díjszabással dolgoznak, előnytelen szerződési feltételeket kínálhatnak, a felhasználók adatait pedig nyugodt szívvel gyűjtik össze.

 hirdetes_400x285  

 

Amint arról a HVG beszámol, az egykori startupok mára olyan óriási céggé nőtték ki magukat, amekkorákat utoljára az oaljbárók vagy a vasútépítők korában láthattunk. Bár a Facebook, a Google, az Amazon és az Apple egyértelműen a társadalom előnyére váltak, a dominanciájuknak ára van. A vállalatok ugyanis nemcsak versenyzőként szerepelnek egy-egy piacon, hanem fenntartóként is működnek, ami lehetővé teszi számukra, hogy ők alakítsák a játékszabályokat.

 

Vagyis alakíthatják úgy a közeget, hogy feléjük lejtsen a pálya.

A legnagyobb baj a jelentés szerint az, hogy az óriásvállalatok felvásárolják a konkurenciát, és a befektetők kedvét is elveszik attól, hogy a konkurenciához vigyék a pénzüket.

Jeff Bezos, az Amazon elnök-vezérigazgatója. Kép: HVG.hu

 

Márpedig ez a felhasználók számára rossz, hiszen a cégek nincsenek rákényszerítve a versenyre, így arra sem, hogy a felhasználók adatait jobban védjék. A felhasználóknak pedig nem mindig van választásuk, mit használjanak, hiszen a négy nagy ural szinte mindent.

 

A bizottság nemcsak a vállalatok feldarabolását javasolja, hanem azt is, hogy erősítsék meg a monopóliumellenes törvényeket olyan módon, hogy nagyobb kontroll alatt lehessen tartani a cégeket.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.