Nyitókép: hvg.hu

 

Kibertámadást sem kellett elkövetnie, egyszerűen csak próbálkozott, és ötödszörre ki is találta a jelszót. Egy holland biztonsági szakemberről van szó, akinek sikerült belépnie Trump Twitter-fiókjába.

 

Az esetről bővebben a HVG tech rovata számolt be.

 

A nyár közepén az elmúlt évek egyik legnagyobb – és nem mellesleg sikeres – hackertámadását hajtották végre a Twitter ellen. Akkor 130 fiókot vettek célba, és jó néhányat sikerült is feltörniük, például Tim Cookét, Barack Obamáét, Elon Muskét vagy épp Joe Bidenét, Donald Trumpét azonban nem bántották.

 hirdetes_810x300  

 

Most viszont az amerikai elnök fiókjához sikerült hozzáférni, méghozzá úgy, hogy megtámadni sem kellett a fiókot. Victor Gevers kiberbiztonsági szakértő ugyanis nemes egyszerűséggel kitalálta a belépéshez szükséges jelszót.

 

A szakember – akinek 2016-ban egyszer más sikerült bejelentkeznie a fiókba – összesen ötször próbált meg belépni. Az első négy kísérlet sikertelen volt, ötödjére viszont kipattant a fejéből egy lehetséges jelszó: maga2020 – ami Trump egyik jelszava az idei elnökválasztási kampányban (Make America Great Again). Kiderült, tényleg ez a jelszó védte Donald Trump Twitter-fiókját.

 

A szakember azt mondja, arra számított, hogy a negyedik próbálkozás után a Twitter letiltja a továbbiakat, de nem ez történt. Elmondása szerint miután belépett, lényegében bármit posztolhatott volna a 87 millió követőjének, és ez eléggé megijesztette. A történet alapján egyébként úgy tűnik, Trump fiókját semmilyen extra biztonsági védelem – például kétfaktoros azonosítás – nem védi.

 

A férfi ezután a Twitteren próbálta megüzenni Trump kampánycsapatának – valamint a Twitternek, a CIA-nek, a Fehér Háznak és az FBI-nak –, hogy az elnök fiókja nincs biztonságban, de semmilyen választ nem kapott.

 

Egy nappal később már bekapcsolták a kétfaktoros azonosítást, két nappal később pedig kapcsolatba lépett vele az amerikai titkosszolgálat, és megköszönték a figyelmeztetést.

 

A Twitter ugyanakkor tagadja, hogy ilyesmi történt volna, szerintük ugyanis az amerikai elnökválasztás kampányában különösen és kiemelt módon figyelnek a legfontosabb felhasználói fiókokra.

 

HVG

Megosztás:
Címkék: Donald Trump Twitter

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!