Nyitókép: Euronews

 

A Pfizer gyógyszergyártó cég arra kérte az amerikai hatóságokat pénteken, hogy tegyék lehetővé koronavírus elleni vakcinája sürgős alkalmazását.

 

A Pfizer és német partnere, a BioNTech szerint védőoltásuk 95 százalékos hatékonyságú a közepes és súlyos tünetek megelőzésében. A két vállalat vakcinájának alkalmazását máris elkezdték Európában.

Spanyolországban a miniszterelnök közölte: a 47 milliós lakosság jelentős részét be fogják oltani koronavírus ellen 2021 közepére. Ez azt jelenti, hogy Spanyolország lesz az első uniós ország Németország mellett, amely hasonló tervet készít.

 

 hirdetes_400x285  

„Szeptember óta dolgozunk ezen az immunizációs terven”

 

– mondta Pedró Sánchez miniszterelnök.

 

„A keddi kabinetülésen fogjuk bemutatni. Készen állunk, és azt vetítjük előre, hogy a spanyol népesség jelentős részét be fogjuk oltani 2021 első félévében.”

 

Mindeközben Madrid arra készül, hogy lezárja más régiókkal közös határait december 4-étől 10 napon keresztül.

 

Mindezt annak érdekében, hogy megelőzzék az emberek mozgását, és a vírus szétszórását a hosszú, ünnepi hétvége előtt.

Olaszország követi Spanyolország és Németország példáját – 3,4 millió vakcinát rendeltek januárra a kórházaknak és idősotthonoknak. Róma szerint jövő szeptemberre a lakosság jelentős részét beoltják.

 

Franciaország egyelőre nem kovácsol tömeges oltási terveket, bár a miniszterelnök, Jean Castex elkülöníttetett másfél milliárd eurót erre a célra jövőre.

 

Euronews

Megosztás:
Címkék: BioNTech Pfizer vakcina

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!