Nyitókép: Körkép.sk

 

A  „Nem kell ezt tennünk, de akarjuk“ jelige alatt előkészített szűrőtesztelés problémamentesen folyik Losoncon.

 

 

A Losonci Városi Hivatal által előkészített helyszíneken sehol sem volt sorban állás. A személyzet kivétel nélkül arról tájékoztatott, hogy a vártnál kisebb az érdeklődés. Délelőtt 12 óráig helyszínenként átlagosan 50-70-en voltak tesztelteni magukat.

 hirdetes_810x300  

 

 

Kisebb problémával csak  az Irtványosi lakótelepen, a Novomesky Alapiskolában berendezett helyszínen találkoztunk, ahol egy előzetesen regisztrált, időre érkező tesztelni érkezett hölgy nem találta a felvételi pontokat. Azokhoz ugyanis az iskola udvaráról lehet elérni. De ezt az utcán elhelyezett táblák csak az utca egyik oldaláról teszik egyértelművé.

 

Ami kicsit meglepő volt, hogy a Városi Hivatal által működtetett telefonszám kezelői sem tudtak neki tájkoztatást adni,  illetve csak úgy, hogy megígérték,  hogy  megérdeklődik és visszahívják. Azt, hogy ezt megtették-e vagy sem, nem vártuk meg, mert még előtte megoldoldottuk a problémát.

 

 

Hosszabb sort csak a Köztársaság-téren működő mobil helyszínen láttunk. Arra, hogy az ott állóknak miért érte meg sorban várakozni, amikor innen kb. 100 m-re, a Városháza épületében azonnal sorra kerülnének, nem kerestünk választ.

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!