Nyitókép: reprofoto (TA 3 live)

 

A TA 3 hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában a szlovák kormányfő megerősítette, hogy valódi a pénteken a sajtóba kiszivárgott dokumentum, mely az új járványügyi intézkedéseket tagjalja. A mintegy két oldalas anyag az elmúlt 3 napon járványügyi szakértőkkel folytatótt tárgyalások során elhangzott intézkedések összefoglalója.

 

A Körképen bemutattuk ezt az anyagot.

 

Kiszivárgott: Ha a következő három hétben nem jön áttörés, teljesen lezárják az országot

 hirdetes_810x300  

 

A kormányfő szerint néhány apró változtatás még lehet. A kormány vasárnap délután rendkívüli ülésen tárgyalja meg a javaslatokat, és várhatóan el is fogadja azt.

 

Igor Matovič hangsúlyozta, hogy nem kell csodát várni az új intézkedéscsomagtól. Minden ugyanis elsősorban az emerek fegyelmezettségétől függ. Rámutatott, hogy lehet bármilyen szigorú lockdown, ha azt csak a lakosság kétharmada tartja be, egyharmada pedig nem, ez az egyharmad elrontja az egészet.

 

„Ha az emberek fegyelmezetten betartanák a már érvényben levő intézkedéseket, két héten belül nem lenne egyetlen új fertőzött sem”

 

– hangsúlyozta a kormányfő.

 

A műsorban szóba került a lockdown, a vakcináció és a koalíción belüli politikai viszonyok kérdése is. Erről egy másik írásban számolunk be olvasóinknak.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!