Nyitókép: seaslugsofhawaii.com

Az állatvilágban tapasztalható regenerációra sokféle példát láttak már a kutatók, de olyat, mint amit egy különleges csigafaj művel, még soha, olvasható a HVG tech rovatában.

 

A regeneráció “valaha látott legszélsőségesebb” példajaként jellemzik japán kutatók azt a mutatványt, amelyre a sacoglossans nevű csigafaj példányai képesek: az élőlények fejtől lefelé a teljes testüket képesek újraépíteni, ráadásul mindössze pár hét alatt.

 

A felfedezés japán tudósok érdeme. Egyikük, Sayaka Mitoh, még 2018-ban figyelt fel a jelenségre, amikor a faj egyik példányát vizsgálta. A kutatónak gyanús lett, hogy az akváriumban élő csiga egyszer csak “eldobta” a fejét. A tudós szinte biztos volt benne, hogy a csiga nem marad életben, ám tévedett: a fej nemcsak, hogy működött, önálló életre kelt, sőt, táplálkozott is. A róla levált testrész pedig még hónapok múltán is mozgott.

 

 hirdetes_810x300  

A testcsere a kutató elmondása szerint azzal indul, hogy a csiga egy kis nyúlványt kezd növeszteni az eldobott fej végén. A folyamat mintegy három hét után ér a befejező szakaszba. Az élőlény addigra az elveszett test mintegy 80 százalékát pótolja – beleértve a különféle szerveket is. A kutatók a jelenséget az Elysia marginatánál észlelték, de úgy vélik, hogy a hasonló Elysia atroviridis is képes rá.

 

 

És hogy miként marad életben az állat a testnövesztés alatt? A tudósok szerint a csiga levált feje automatikusan képes erre, de a folyamatba a növényeknél látott fotoszintetizálás is besegít. A testi regeneráció ráadásul nem egyszeri mutatvány, a kutatók egy esetben arra is láttak példát, hogy az egyik csiga kétszer is megcsinálta ezt.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!