Nyitókép: ktla.com

 

Kivonulnak Afganisztánból az amerikai csapatok a New York- i terrortámadás huszadik évfordulójáig, szeptember 11-ig – jelentette be szerdán Joe Biden. Az amerikai elnök közölte: „egyre kevésbé világos”, hogy katonáiknak miért kellene az országban maradniuk.

 

Biden azt is elmondta, hogy a körülbelül 2500 katona kivonása május 1-jén megkezdődik. „Nem fogunk elhamarkodottan rohanni a kijárat felé” – tette hozzá.

 

„Arra jutottam, hogy ideje befejezni Amerika leghosszabb ideje tartó háborúját. Ideje, hogy az amerikai csapatok hazatérjenek. Megtámadtak bennünket, és világos célokkal kezdtünk háborúba, amelyeket elértünk. Bin Laden halott, az al-Kaida jelentősége pedig lecsökkent Afganisztánban. Ideje, hogy végetérjen az örökké tartó háború.”

Amerikai kormányzati berkekben ugyanakkor aggódnak, hogy a csapatkivonást követően a biztonsági helyzet drámaian rosszabbra fordulhat Afganisztánban, és hogy a tálibok ismét erőre kaphatnak.

 hirdetes_810x300  

 

A rendkívüli szerdai NATO-értekezleten Jens Stoltenberg főtitkár tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel és védelmi miniszterrel. Közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, hogy ha a katonákat csapatkivonás közben bármiféle támadás éri, a NATO erőteljes választ ad.

 

A NATO kabuli kormányerőket támogató missziójának kivonása új fejezet megnyitását jelenti a béke felé vezető politikai megújulás útján Afganisztán számára – tette hozzá a főtitkár.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!