Nyitókép: russian.rt.com

 

Vlagyimír Putyin mai beszédében óva intette a nyugatot attól, hogy átlépje „tiltott határvonalat“ az Oroszországgal való viszonyt illetően. Hogy merre halad az a bizonyos „vörös vonal“, azt elmondása szerint maga Oroszország fogja meghatározni.

 

Putyin parlament előtti felszólalásában kritizálta a nyugati világot az országával szemben hozott „törvénytelen“ szankciók és az Oroszország környezetében tervezett állítólagos puccs miatt. Putyin szerint Fehéroroszországban, Moszkva legközelebbi szövetségesénél is puccsot és elnökgyilkosságot terveztek. Mint elmondta, Oroszország csak saját érdekeit végi szerte a világban, a nemzetközi jognak megfelelően.

 

Oroszország nem akarja felégetni a hidakat, de a gyorsan és keményen fog reagálni minden külföldi provokációra, hangsúlyozta Putyin. Nem említett azonban egyetlen konkrét országot sem, ugyanakkor elmondta, hogy a nyugati országok részéről szokás mindenért Oroszországot hibáztatni. „Ez az újfajta sport,“ hogy ki tud hangosabb és bombasztikusabb váddal előállni.

 hirdetes_810x300  

 

„Ha valaki a jó szándékunkat gyengeségnek gondolja, miközben ő maga akarja felégetni vagy felrobbantani a hidakat, jó, ha tudja, hogy az orosz válasz aszimetrikus, gyors és kemény lesz,”

 

– fogalmazott Putyin.

 

ČTK

Megosztás:
Címkék: Vlagyimir Putyin

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.