Nyitókép: SME

 

A kórházak, ambulanciák, nagy oltóközpontok mellett próbaüzemben már májustól indulhat az oltás egyes körzeti orvosoknál. Maguk az orvosok is sürgetik ezt a megoldást. A fő érvük, hogy az időseknél növelné az oltási hajlandóságot, ha a páciensüket ismerő orvos olthatná be őket.

 

„A saját orvos iránti bizalom erősebb, mint amit az egyes reklámkampányokkal elérhető. Az idősebbeknél ez még inkább igaz,“

 

nyilatkozta a SME-nek az egyik puhói diabetológus orvos, Ľudmila Kubincová

 

 hirdetes_810x300  

Az átoltottság mértékét növelné az is, ha a 60 év felettieket is lehetne AstraZenecával oltani. Úgy, ahogy az más nyugat-európai országokban megszokott. Németországban például Angela Merkelt is AstraZenecával oltották be.

 

A szlovák egészségügyi minisztérium azonban egyelőre nem számol ezzel a lehetőséggel. Az idősek átoltottságát inkább oltási kampánnyal növelné, mely hétfőn indult.

 

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NZCI) szerint a 60 év feletti személyek eddig alig fele, 55 százaléka kapta meg az első, vagy már mindkét vakcinát. Szakértők szerint 80 százalékos arány lenne az ideális esetükben, hiszem ők a legveszélyeztetettebb korosztály.

 

Szlovákiában jelenleg az átoltottság mértéke 19 százalék. A nyájimmunitás eléréséhez legalább a lakosság 60 százalékának beoltására van szükség, ami 3,3 millió személyt jelent.

 

A 65 százalékos átoltottság egyelőre nem reális

 

Ezért is tartottuk irreálisnak már a Szövetség legutóbbi sajtótájékoztatóján Forró Krisztián MKP elnök javaslatát, aki 100 eurós utazási utalvánnyal akarja motiválni az embereket az oltásra. Az utalványt azonban csak a 65 százalékos átoltottsági mérték elérése után fizetné ki az állam Forró elképzelése szerint. Ez reálisan valamikor a jövő év második felében lehet elérhető a jelenlegi tempó mellett.

 

Róbert Suja, az NZCI azóta már leváltott igazgatója, aki a várólistákat kezeli, szkeptikus. Az oltás iránti hajlandóság alacsony, és szerinte a lakosság legfeljebb 38 százaléka kerül majd beoltásra.

 

Segíthetnek a körzeti orvosok

 

Májusban pilótaprojektként mintegy 50 általános körzeti orvosnál indulhat meg az oltás, nyilatkozta Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője.

 

A minisztérium ezzel a paciensek érdeklődését teszteli. Kubincová nagy érdeklődésre számít.

 

„Naponta ötből hárman mondják azt, hogy beoltatnák magukat, ha arra a körzeti orvosuknál is lehetőség,”

 

nyilatkozta napi tapasztalatairól.

 

Növelné az oltási kedvedet, ha a körzeti orvosodhoz mehetnél oltásra?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

A körzeti orvosok nemcsak az idősebb, saját orvosukban jobban bízó páciensek számára jelenthetnek megoldást, hanem azok számára os, akiknek gondot okoz a várólistára való bejelentkezés, vagy az oltási központokba való eljutás.

 

SME/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 16 olvasónak tetszik ez a cikk.