Nyitókép: reprofoto (Markíza live)

 

„Nem tudom, mit lép az OLaNO, de azt tudom, hogy az SaS Kolíková mögött áll” – jelentette ki Richard Sulík. Az SaS elnöke a Markíza televízió vasárnapi politikai vitaműsorában elmondta, hogy a minisztérium új helyszínre költözésével kapcsolatos szerződést Gál Gábor írta alá, ő választotta ki az épületet is.

 

„Hívott engem Gál Gábor, hogy készül visszautasítani a Penta és a J&T ajánlatát. Egyúttal magyarázta a drágább bérletet. Azt mondta, hogy szolíd üzlet köttetett, és hogy emiatt ne rugdossuk őt”

 

– mondta a Na teloban.

 

 hirdetes_810x300  

Juraj Blanár (Smer) szerint a visszaélés egy olyan céget érint, melyben Kolíková is szerepel.

 

„A cég forgalma mesébe illően emelkedett. Ilyen szempontból Kolíková pozíciója tarthatatlan”

 

– hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

 

Az SaS mindenesetre elszánt, hogy kiáll Kolíková mellett.

 

„A javaslat felmerülése esetén vétózni fogjuk a visszahívását a koalíciós tanácson. Kolíková mögött állunk. A Za ludí is, akik, ha leváltanák Kolíkovát, kilép a koalícióból”

 

–hangsúlyozta Sulík.

 

„Abszurd dolog azzal vádolni Kolíkovát, amit a féltestvére csinált. Én azt sem tudom, hogy a testvérem mit csinál“

 

– nyomatékosította az SaS elnöke.

 

Blanár hangsúlyozta, hogy az ügy ennél jóval komolyabb, mivel Kolíková egy cégben volt a családtagjával.

 

A műsorban terítékre került az adóreform és a családtámogatás új rendszere is, melyet Igor Matovič hirdetett.

 

Sulík elmondta, hogy számukra két vörös vonal van, mégpedig az adóemelés és a migránsok kérdése.

 

„Az SaS elvből soha nem fogja megszavazni az ÁFA emelését. Matovič nekem azt mondta, hogy a lengyeleknek 23, a magyaroknak 27 százalékos az áfájuk, mi pedig középen lennénk. Ezt mondta nekem. Nem mondta ki ugyan pontosan, hogy 25 százalék lenne, de ebből adódik“

 

– jegyezte meg a pártelnök.

 

Sulík szerint megoldás lehet, hogy a reformot nem az áfa-emelés kárára, hanem az államháztartási hiány egyszeri növelésével oldanák meg.

 

A műsor végén ugyanakkor ismét odaszúrt Matovičnak azt mondva, hogy ha Matovič kilép a kormányból, azzal minden válság megoldódik.

 

„A válság egyben esély is valami másra“

 

– mondta Sulík, aki szerint ha Matovič távozna a kormányból, az jobban működne.

 

Arra a kérdésre, hogy Juraj Droba (SaS) megyefőnök miért nem mondott le Šeligához és Žitňanskához hasonlóan, akik kijárási tilalom alatt előírásokat megszegve nem a teraszon, hanem zárás után a .týždeň klubjában iszogattak, Sulík elismerte, hogy Droba ezzel kilóg a sorból.

 

„De kérdés, hogy arányos volt-e Šeliga és Žitňanská lépése. Minden kijárási tilalomra büntetés vonatkozik. Ez esetben 1650 euró. Ezt ki kellett volna fizetniük, és a dolog el van rendezve. Droba ezt fizesse ki, ugyanakkor három év jól elvégzett munkát ne hagyjon ott”

 

– védte párttárság Sulík.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.