Nyitókép: Euronews

 

12 év kormányzás és négy sikertelen időközi választás után új miniszterelnök lehet Izraelben. A Jair Lapid vezette centrista-baloldali párt a radikális jobboldal támogatásával alakíthat egységkormányt.

 

Bár a márciusi választáson a 71 éves Benjamin Netanjahu pártja, a Likud szerezte a legtöbb mandátumot, ám nem sikerült kormányt alakítania, így Reuven Rivlin államfő Lapidot, a második legtöbb szavazatot kapó Jes Atíd (Van Jövő) párt vezetőjét, Netanjahu egyik legnagyobb bírálóját bízta meg a feladattal.

 

Az 57 éves Lapid – izraeli sajtóértesülések szerint – egy hatalommegosztási megoldással hozakodott elő, amelynek lényege, hogy Naftali Bennett két évet töltene a miniszterelnöki tisztségben, majd átadná azt neki.

 hirdetes_400x285  

A 49 éves Bennett, a Jobbra (Jamina) párt első embere egy szélsőséges nacionalista milliárdos, aki Ciszjordánia jelentős részének bekebelezését támogatja.

 

A Netanjahu-ellenes pártokban kevés a politikailag „közös”, de abban egyetértenek, hogy a jelenlegi kormányfő „egy, a társadalmat megosztó, hatalommániás politikus, akinek ideje távozni.”

 

Netanjahu korábban Lapidnak is felajánlotta, hogy – hasonló hatalommegosztási rendszerben – alakítson vele kormányt.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!