Nyitókép: Orbán Viktor Fb-oldala

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerda délelőtt közleményt adott ki, melyben leszögezi, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása során Orbán Viktorral és Ádes Jánossal is találkozik.

 

Korábban az amerikai National Catholic Register című egyházi folyóirat szellőztette meg, hogy a pápa budapesti látogatása alkalmával elkerüli a magyar politikai vezetést. A hírről nagy örömmel számolt be a baloldali, liberális sajtó úgy Magyarországon, mint Szlovákiában is.

 

A szlovák hírtelevízió a pápa magyarországi látogatása kapcsán Orbánon élcelődik

 hirdetes_810x300  

 

Az utóbbi napokban azonban a lengyel média szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Vatikánban járt. Hogy milyen eredménnyel, arról nem számolt be. A Püspöki Konferencia közleményében azonban az alábbi olvasható:

 

„Ferenc pápa várhatóan 2021. szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra.

A szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival, és más magas rangú állami vezetőkkel.

Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Szentatya magyarországi programjáról – amely jelenleg még szervezés alatt van – hamis információk és téves értelmezések terjedtek el helyi és nemzetközi médiumokban. Például nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy a Szentatya bárkivel való találkozást kizárt volna a programjából”

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 14 olvasónak tetszik ez a cikk.