Nyitókép: Krone KREATIV

 

Nem nyugszanak a kedélyek az osztrák fővárosban. A Körkép.sk is többször foglalkozott azzal a gyilkossággal, amit négy afgán menedékkérő követett el Bécs Donaustadt nevű kerületében. A gyanú szerint a vádlottak megerőszakoltak egy 13 éves, Leonie névre hallgató lányt, majd holttestét egy közeli füves területen hagyták. A 18 éves fővádlott – aki valójában legalább 28 éves – többszörösen büntetett előéletű és már rég ki kellett volna toloncolni Ausztriából.

 

Az osztrák hatóságok most az áldozat utolsó óráit rekonstruálták. Eszerint Leonie (13) június 25-én, pénteken, a közkedvelt bécsi Duna-szigeten találkozott két vádlottal (16, 23), akik ecstasy-val kínálták a lányt. Az áldozat ezt követően önként a 18 éves fővádlott önkormányzatilag támogatott (!) lakására ment a két személlyel, ahol további ecstasy tabletták bevétele után legalább két vádlott megerőszakolta a lányt, aki a testén talált nyomok alapján még védekezni próbált.

 

Miután az áldozat szívműködése leállt, az afgánok pánikba estek és az élettelen testet először a zuhany alá tartották, majd egy pokrócba csavarva egy füves területen hagyták. Habár a legfiatalabb vádlott (16) értesítette a rendőrséget, a járőr kiérkezte után úgy tett, mint aki véletlenül fedezte fel a holttestet. Pechjükre a rendőrség nyomkereső kutyája a fővádlott lakásához vezette a hatóságokat.

 hirdetes_810x300  

 

Három afgán (16, 18?, 23) előzetes letartóztatásban ül, negyedik társuk (22) ellen európai elfogatóparancs van érvényben. A 16 éves személyt leszámítva mindegyiküknek meggyűlt már a baja a törvénnyel.

 

A bécsi ügyészség közlése szerint még legalább 8-12 hét, amíg a részletes boncolási jegyzőkönyvet kézhez kapják.

 

Körkép.sk, Krone

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.