Nyitókép: Euronews

 

Emmanuel Macron államfő és a francia kormány azt mondta, hogy az intézkedések elengedhetetlenek a lakosság kiszolgáltatott csoportjainak megvédéséhez, hiszen a delta vírus terjedése gyorsul, kúszik felfelé a terjedési mutató és csak így lehet megelőzni a lockdownt, azaz a teljes leállást.

 

A hatalmas tiltakozás ellenére a francia parlament elfogadta a törvényt, amely alapján csak azok léphetnek be az éttermekbe, bárokba és használhatják a tömegközlekedést, akik fel tudják mutatni a védettségi igazolványukat. Emmanuel Macron, francia elnök szerint csak így lehet megakadályozni, hogy a koronavírus negyedszer is felüsse a fejét.

 

Azt mondják nekem, hogy nem akarják beoltatni magukat, mert az korlátozza a szabadságukat. De mit ér a szabadság, ha utána megfertőzik a családjukat, vagy épp engem. Én is lehetek a ,,szabadságuk” áldozata. Én ezt a hozzáállást sokkal inkább felelőtlennek és önzőnek nevezném

 

– mondta Emmanuel Macron  francia elnök

A jogszabály kötelezővé teszi az egészségügyi dolgozóknak, hogy beoltassák magukat és arról is rendelkezik, hogy mely országok védettségi igazolványaival lehet átlépni a francia határt.

 hirdetes_810x300  

 

Szeptember végétől pedig már a 12 éven felüliekre is vonatkozni fog az új szabály.

 

Euronews/teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.