Nyitókép: Twitter

 

Kiállt külügyminisztere mellett a szlovák kormányfő. Eduard Heger a Körképnek küldött állásfoglalásában reagált az elmúlt napokban feszültségekkel terhelt szlovák-magyar viszonyra. Erre azután került sor, hogy Ivan Korčok (SaS jelöltje) szokatlanul hevesen és nem diplomatikusan reagált Kövér László Somorján elhangzott beszédére. A témával a Körképen részletesen foglalkozunk.

 

Király Zsolt: Kövér László nem hátrálhat meg a szlovák sovinizmus elől

 

„Személyesen is többször hangsúlyoztam a jó szlovák-magyar viszony fontosságát június 29-i budapesti tárgyalásaimon, ahol a magyar kormányfővel és az Országgyűlés elnökével is találkoztam Korčok külügyminiszter és Mikulec belügyminiszter kíséretében. A magyar fél biztosított arról, hogy ők is ugyanerre törekednek“

 

 hirdetes_400x285  

– fogalmaz Heger.

 

„Emiatt is nagyon sajnálatosnak tartom mindazt, ami a szlovák-magyar kapcsolatok terén az elmúlt napokban történik. Erre Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének somorjai látogatása és szavai után került sor, amivel feszültséget hozott a társadalomba és megbontja a jó és baráti viszonyra való törekvést“

 

– nyilatkozta sarkosan a szlovák miniszterelnök.

 

Korčok: Nem vagyok hungarofób. Az országunk neve nem Felvidék, hanem Szlovákia

 

Heger hangsúlyozta, hogy Szlovákia továbbra is folytatja a 90-es években aláírt államközi szerződés kereteinek megfelelően a jószomszédi viszony ápolását. Ezért kihasználjuk a hivatalos tárgyalásokat közös témáink megnyitása érdekében.

 

„A jövő héten Dél-Szlovákiában van tervezett programom, ahol a helyi képviselettel és a polgárokkal fogok beszélni arról, hogy hogyan tud a kormányunk segíteni annak érdekében, hogy életük és jövőjük javuljon Szlovákiában“

 

– zárta Heger.

 

A szlovák külügyi tárca diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak

 

Íme, Heger nyilatkozata teljes terjedelmében, szlovákul:

 

„Záujem o dobré a priateľské vzťahy medzi Slovenskom a Maďarskom som osobne ako predseda vlády niekoľkokrát zdôraznil a deklaroval na stretnutiach s maďarským predsedom vlády a predsedom parlamentu počas mojej oficiálnej návštevy v Budapešti 29. júna, kde ma sprevádzal minister zahraničných vecí a európskych záležitostí Ivan Korčok a minister vnútra Roman Mikulec. Bol som uistený o rovnakom záujme na maďarskej strane.
Z toho dôvodu ma mrzí vývoj v slovensko-maďarských vzťahoch v uplynulých dňoch, ktorý vyvolala návšteva a vyjadrenia predsedu maďarského parlamentu Lászlóa Kövéra v Šamoríne, ktoré do spoločnosti vnášajú napätie a narúšajú spoločný záujem o dobré a priateľské susedské vzťahy.
Slovensko a Maďarsko podpísali v 90. rokoch významnú zmluvu o priateľskej spolupráci, ktorá má pozdvihnúť vzťahy medzi oboma štátmi a národmi na novú úroveň, a naša vláda v ich budovaní pokračuje. Využime preto oficiálne rokovania na otváranie našich spoločných tém.
Budúci týždeň mám plánovaný ďalší regionálny výjazd, tentokrát na južné Slovensko, kde budem so zástupcami regiónov aj občanmi hovoriť aj o tom, ako im naša vláda môže pomôcť zlepšiť ich budúcnosť a život na Slovensku.”

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!