Nyitókép: reprofoto: voyo.markiza.sk

 

Frissítve: 20.16 Újabb kiscsapat szorongatta meg a szezon elején még hatalmas ambíciókkal rajtoló sárga-kékeket. A Szenyice a második félidő közepén szerzett vezetést, majd sokáig úgy tűnt, haza is vihetik a három pontot. A hosszabbítás utolsó percében a kapus Ravas óriási hibája után azonban a DAC végül pontot tudott menteni 700 néző előtt.

 

Aktívabb volt a DAC mérkőzés első fél órájában a bal szélen, főleg Schäfer és Balič mozgatta a társakat. Nikolaescu azonban nem kapott igazán pontos labdát. T A vendégek labdatartásban tapasztalt fölénye ezúttal sem jelentett semmit, talán Ciganiks játékát lehetett csak kiemelni.

 

A 26. percben Jedlička  örülhetett, hogy a hazaiak támadója nem érte el a bal szélről a fejére érkező centert

 hirdetes_810x300  

 

Az első félidőben mindkét térfélen akadtak gólhelyzetet, a támadók azonban rendre pontatlanok voltak.

 

A második félidőben jöttek a gólok

 

A második félidőben a sérüléséből felépülő Davis is pályára lépett, de nem nyújtott meggyőző teljesítményt.

 

A 74. percben Brahim Moumou hagyta ki a lehetetlent. 1000 (ezer!!) százalékos helyzetben teljesen üresen a kapu torkából mintegy cél méterről a kapufát találta el. Majd pár percre rá jött a feketeleves. Kružliak elvesztette párbaját, Niarchos nem kegyelmezett.

 

A 81. percben Milan Šimčák lövését kellett hárítania Jedličkának. A 83. percben a hazaiak csatára eldönthette volna a meccset, de pontatlan volt a hét méterről megeresztett fejese, majd Beskorovainy örülhetett, hogy nem állították ki. Szabálytalansága sárga lapot és a tizenhatos vonaláról szabadrúgást ért.

 

Az utolsó 10 percben a hazaiak többször is növelhették volna előnyüket, majd amikor már mindenki elkönyvelte a hazaiak győzelmét, a DAC utolsó támadása egy óriási kapushibát követően legalább az egy pont megszerzését jelentette. Ravasz bevédte a lövést.

 

Továbbra is hiányzik a meggyőző teljesítmény

 

4 forduló után sovány 4 pontot szerzett a Dunaszerdahely a szlovák ligában, messze elmaradva a várakozásoktól.

 

A DAC akkor tenné a legjobban, ha azonnal elbocsátaná a tulajdonos vejét, a labdarúgáshoz nem sokat értő Jan Van Daele sportigazgatót, és szélnek eresztené a keret felét, akik képességei sajnos szemmel láthatóan nem érik el még a szlovák első osztály színvonalát sem.

 

A vezetőedző kirúgása itt nem jelent megoldást. Ezzel a kerettel ugyanis még az első hatba kerülés is komoly gondot okozhat. Ezt mutatja a tabellán jelenleg elfoglalt 7. hely is.

 

Németh Antal, a DAC vezetőedzőjének mérkőzés utáni nyilatkozata alább olvasható.

 

Németh Antal: Együtt kell kimásznunk a gödörből

 

Kép: reprofoto: voyo.markiza.sk
Kép: reprofoto: voyo.markiza.sk
Kép: reprofoto: voyo.markiza.sk
Kép: reprofoto: voyo.markiza.sk

 

FK SZENICE – FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 1:1 (0:0)

Fortuna Liga, 4. forduló, Štadión FK Senica, Szenice, 2021.08.14., 18:00

Játékvezetők: Kružliak – Weiss, Straka

Nézőszám: 651
Góllövők: 78. Niarchos, ill. 90+3. Sharani
Sárga lap: 15. Svoboda, J. Buchel, ill. 40. Kružliak, 83. Beskorovainyi

DAC: Jedlička – Vera (46. Davis), Kružliak (K), Beskorovainyi, Ciganiks – Schäfer, Dimun, Balić (82. Sharani) – Divković, Nicolaescu (73. Taiwo), Andzouana (67. Moumou)

Szenice: Ravas – Svoboda (77. Kučera), Pavlík (K), Gáč, Šimčák – Goslin, Halabrín (52. Niarchos), Duda (52. Mašulović) – Twardek (62. F. Buchel), Mashike, Šumbera (62. J. Buchel)

 

Körkép.sk/dac1904.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.