Nyitókép:  SITA/Jana Birošová

 

A korábbi kormányfő, Peter Pelelgrini (Hlas-SD) tagadja, hogy bárkitől bármit is kért, illetve kapott volna. Nyilatkozata több nappal azután jelent meg a közösségi oldalán, hogy neve egy 150 ezer eurós korrupciós ügy kapcsán merült fel vád alá helyezett személyek rendőrségi vallomásaiban.

 

Pellegrini azt mondta, hogy kitart állítása mellett, és ezzel a témát lezártnak is tekinti.

 

 hirdetes_810x300  

Hogy Pellegrini 150 ezer eurós csúszópénzt kapott annak érdekében, hogy a pénzügyminisztérium államtitkáraként pozitívan befolyásolja az elektronikus számlagépekkel kapcsolatos állami beszerzést, több Smerhez közeli személy is beszámolt. Például František Imrecze, a Pénzügyi Főigazgatóság korábbi első embere, valamint Michal Suchoba, Robert Ficohoz közeli oligarcha is. Mindkét személy ellen a Vámszedő ügyben emeltek vádat.

 

Pellegrini hazugságnak nevezte a vallomásukat.

 

„Két bűnbánó manipulált vallomása az állítólagos csúszópénzről velem kapcsolatban kezdettől fogva hazugság”

 

– írta közösségi oldalán Pellegrini.

 

Az állítólagos lefizetés annak érdekében történt, hogy a Smer politikusa még 2014-ben biztosítsa a politikai támogatást az 5,5 millió eurós állami megrendelés számára.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.