Mária
  • HUF: 367.48
  • USD: 1.13
  • -1 °C
  • 4 °C
Belföld

Kolíkováék kiléptek a Za ľudíból – 6 képviselő Igazságos Szlovákiáért platform néven belép az SaS-ba

Ezzel az SaS vált a második legerősebb frakcióvá a kormánykoalíción belül

Nyitókép: reprofoto (Fb-live)

 

Frissítve: 09.39 Kolíková szerint ezzel véget ér a közös útjuk a Za ľudíval. Az igazságügyi miniszteri posztot ugyanakkor szeretné megőrizni.

 

Mária Kolíkovát 6 parlamenti képviselő is követi, akik Igazságos Szlovákiáért plartform név alatt belépnek az Sas frakciójába. A hat személy a következő: Ledecky, Hattas, Lehotský, Marcinková, Benčík, Antal.

 

“Érezzük a felelősséget a kormánykoalícióval szemben. Továbbra is a reformok mellett vagyunk. Én magam is személyesen támogatom azt a részét a kormányprogramnak, mely az igazsagszolgáltatással foglalkozik”

 

– fogalmazott Kolíková a távozásukról szóló döntés bejelentése után.

 

Richard Sulík úgy látja, hogy ezzel nőtt az esélye annak, hogy a kormánykoalíció kitöltse idejét. Az SaS elnöke elvi követelésként említette azt az igényt, hogy a kormányban Kolíková megőrizze miniszteri székét.

 

“Nem akarjuk megváltoztatni a Koalíciós Szerződésben foglalt arányokat. Így bár mi váltunk a második legerősebb parlamenti frakcióvá 19 képviselővel, nem fogunk reflektálni a házelnöki posztra”

 

– mondta Sulík.

 

Kérdés, hogy mi lesz Veronika Remišovával, aki jelenleg miniszterelnök-helyettes és a Za ľudí elnöke, akinek most esett szét a parlamenti frakciója.

 

Frissítjük.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket