Nyitókép: MTI/Mónus Márton

 

Szent István öröksége címmel nyílt Kárpát-medencei keresztény magyar alkotóművészeti kiállítás kedden Budapesten, a Szent István-bazilika altemplomában a XV. Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében.

 

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kiállítás megnyitóján kiemelte: ebben a helyzetben, amelyben most vagyunk, a magyarság megmaradásának egyetlen lehetősége az, ha ugyanazt csinálja, mint amit Szent István csinált. „Támaszkodik a hagyományaira, támaszkodik az őseire – adott esetben mi például Szent Istvánra -, gyakorolja a hitet, és megérti azt, ami történik a Földön, és ami történik azon kívül” – mondta.

 

A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány és a Józsa Judit Művészeti Alapítvány által rendezett tárlat szeptember 12-ig látogatható.

 hirdetes_810x300  

 

A rendezvényen kiállító 52 alkotóművész utal az 52. alkalommal megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A Nemzetstratégiai Intézet gyűjteményéből további 31 művész alkotása látható. Az összesen 83 alkotóművész részvételével utalnak a 83 évvel ezelőtt Magyarországon tartott NEK eseményére is.

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!