Nyitókép: P. Huber

 

Az osztrák szövetségi kormány a koronavírus járvány negyedik hullámának megtörése érdekében újra bevezeti az FFP2-típusú maszkok – úgynevezett reszpirátorok – kötelező viselését a nem beoltott állampolgárok számára. Ez a rendelkezés a gasztronómia, a szolgáltatások és a kereskedelem szinte valamennyi területét érinti, míg a beoltottak esetében csak ajánlás lesz érvényben. Erősen kérdéses azonban, hogy melyik hatóság fogja az intézkedés betartását kikényszeríteni illetve ellenőrizni.

 

Az Osztrák Gazdasági Kamara még szerdán jelezte: örül a szigorításnak, mivel a „normalitás eme formája […] a szükséges stabilitást hozza el […]”.

 

Rainer Trefelik, a kamara kereskedelmi szakosztályának vezetője elmondta, hogy a rendelkezés betartatása a rendőrség feladata. Karl Nehammer belügyminiszter azonban már közölte, hogy a rendőrség mindössze szúrópróbaszerűen fogja támogatni a vendéglátósokat, de a maszkviselés betartatása a vendéglős dolga.

 hirdetes_400x285  

 

Mindazonáltal az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve elmondható, hogy a tesztek és maszkok tényleges ellenőrzése nem több, mint puszta teória Ausztriában …

 

Krone

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!