Nyitókép: MTI

 

Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet- és Közép-Európából, és ez az elvándorlás legalább ezermilliárd eurójába került az érintett országoknak – mondta az Országgyűlés elnöke szombaton Salgótarjánban.

 

Kövér kifejtette: az előttünk álló időkben a politika egyik legfontosabb eredményességi mércéje az lesz, hogy mennyire tudja növelni a szülőföld gazdasági megtartó erejét, mennyire tudja elérni, hogy pénzügyi értelemben is racionálissá váljon visszatérni azoknak, akik elmentek, és maradni azoknak, akik fontolgatják a távozást. A Világbank becslései szerint 2050-ig további 20 millió munkavállaló távozhat Nyugatra.

 

A politikus beszéde végén úgy fogalmazott:

 hirdetes_810x300  

 

„Ha kiállunk önmagunkért és mindazokért, akikkel összetartozunk, ha kitartunk nyelvünk és kultúránk, hitünk és szülőföldünk mellett, ha nem engedjük, hogy újra távoli birodalmi központokban döntsenek a sorsunkról, ha nem engedjük, hogy visszatérjenek a hatalomba azok, akik egyszer már tönkretették hazánkat, akkor biztosítani tudjuk, hogy a bizonytalanságokkal terhelt nagyvilágban és Európában Magyarország fejlődő, a magyar nemzet pedig lélekszámban és lélekben egyaránt gyarapodó pályán maradjon.”

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.