Friss hírek

Elkészült az első holdmotor, ezzel utazhatnak az űrhajósok a Holdon – Képekkel

Az eszköz nagyjából 140 kilogrammot nyom, ami kétharmada a jelenlegi holdjáróknak, és kevesebb helyet is foglal

Nyitókép: HVG

 

Eddig csak négykerekű járművel közlekedtek az űrhajósok a Holdon, de könnyen lehet, hogy ez a jövőben megváltozik, olvasható a HVG cikkében.

 

Az Apollo-program híres holdjárója óta tudjuk, hogy egy másik égitesten is lehetséges egy négykerekű (speciális) autóval közlekedni. Amikor megépül a Hold-bázis, szintén szükség lesz majd valamilyen járműre, hogy az űrhajósok nagyobb távolságokat is meg tudjanak tenni a Holdon, ám könnyen lehet, hogy annak már nem négy kereke lesz.

 

A német Hookie nevű cég egy olyan motorkerékpár ötletét dolgozta ki, ami felválthatná a Holdon a négykerekű járműveket. A Tardigrade a tervek szerint 15 km/h-val tudna haladni a felszínén, ami nem sokkal gyorsabb a mostani járműveknél, ellenben sokkal könnyebben lehetne manőverezni vele.

 

A Tardigrade név egyébént egy apró élőlényt takar: a medveállatkát. A cég szerint azért nevezték el így a motorkerékpárt, mert ez az élőlény inspirálta őket a fejlesztés során.

 

Egy ilyen járműnek rendkívül könnyűnek, ám masszívnak és strapabírónak kell lennie, hogy kibírja a kíméletlen körülményeket, ráadásul arra is szükség van, hogy könnyen karbantartható legyen

 

© Mai van Luc / Hookie Co

 

A cég ennek érdekében egy ultravékony, alig 10 milliméteres alumíniumot használt a motor vázának megépítéséhez, amit aztán csövekkel erősítettek meg. A középen található hajtóművet alumíniummal és kevlárral borították be, hogy ellenálljon a sugárzásnak, a hidegnek és kibírja a kisebb sérüléseket.

 

© Mai van Luc / Hookie Co

 

Az eszköz nagyjából 140 kilogrammot nyom, ami kétharmada a jelenlegi holdjáróknak, és kevesebb helyet is foglal ami szintén mellette szóló érv.

 

A motor egyelőre csak koncepcióként létezik, de kellőképpen jónak tűnik ahhoz, hogy a NASA figyelmét is felkeltse vele a vállalat.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket