Nyitókép: MTI/Vajda János (illusztrációs felvétel)

 

Ausztriában a lakosság 65 százaléka rendelkezik teljes védettséggel. Szlovákiában ez a szám 53 százalék körüli.

 

Vélhetően hatásos volt a járványügyi intézkedések szigorítása Ausztriában. A helyi kormány helyesen feltételezte, hogy a hétvégén emberek tömegei fogják kérni a védőoltást, Hétfőtől ugyanis csak a védettséggel rendelkezők és a koronavírus fertőzésen átesett személyek léphetnek be az éttermekbe, hotelokba, kulturális rendezvényekre

 

Az osztrák kormány bejelentését követően, miszerint nem lesz elég a negatív vírusteszt, a lakosság megrohamozta az oltópontokat. Csak szombaton 32 ezer személyt oltottak be az Egészségügyi minisztérium adatai alapján, amivel egy hét alatt 213 ezerrel nőtt a beoltott állampolgárok száma. Ilyen mértékű növekedésre utoljára augusztus elején volt példa, de akkor csak alig egyharmaduk volt olyan, aki az első oltásra érkezett.

 hirdetes_810x300  

 

Hírügynökségek szerint a növekedés magyarázata, hogy nőtt az oltatlanokra mért nyomás. Mégpedig azzal, hogy az oltatlan, illetve fertőzésen át nem esett munkavállalóknak hetente többször is tesztre kellene menniük. Emellett többen már a harmadik, emlékeztető oltást kapták.

 

Alexander Schallenberg kancellár elmondta, hogy a járványhelyzetet látva nem várható, hogy az oltatlanokkal szembeni szigorítások gyorsan érvényüket vesztenék. Legalább 6 hétig, illetve nagy valószínűséggel karácsonyig és szilveszter alatt is biztosan érvényben maradnak, árulta el az új, konzervatív kormány feje.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!